A világ legismertebb vízvezeték szerelőjének egyik címe, a Mario Kart ezúttal az égben jelent meg, és próbára teszi a repülési képességeket.
A Microsoft Flight Simulator immár egy teljes éve ejti ámulatba a repülés iránt elkötelezett játékosokat, hiszen minden egyes kisebb-nagyobb frissítéssel szinte apróbb csodák költöznek a monitorunkra. A legutóbbi nagyobb pakk segítségével például irányítottan bejárhatjuk New Yorkot, de ha inkább kifelé kívánkozunk a civilizációból, akkor elrepülhetünk az Everest csúcsához is. Egy Twitch streamer, bizonyos „Illogicoma” úgy döntött, ebbe a világba helyezi bele a Mario Kart pályáját, amit így már minden további nélkül berepülhetünk. Vagyis mi nem, mert a projekt még nincs kész, de ettől függetlenül kapunk belőle ízelítőt.
A mod úgy készült, hogy a Mario Kart 8 pályák modelljeit letöltötték, majd a Blender2MSFS nevű kiegészítőt használva 3D -s elemekké alakították őket a Microsoft Flight Simulator számára. Miután elkészítették a 3D-s eszközöket, az utolsó lépésként behelyezték őket a játékba, és lerepülték, hogy kipróbálják a végeredményt. Mint írtuk, a mod még nem nyilvános, és elképzelhető, hogy nem is lesz az, figyelembe véve, hogy a Metroid Prime 2D esetét. Ahol az történt, hogy a Nintendo a kiegészítő törlését kérte, szerzői jogi okokra hivatkozva. Pedig akár azt is gondolhatnánk, hogy egy ilyen szintű játékban, mint a Flight Simulator, egy Mario Kart 8 pálya tulajdonképpen ingyen reklám.
[sc name=”facebook” ][/sc]