Az Apple közlése szerint az Egyesült Államokban hamarosan a személyi igazolványok és a jogosítványok is tárolhatók lesznek az iPhone-ok Wallet alkalmazásában.
Már egy ideje kísérleteznek azzal, hogy a személyi igazolványok és jogosítványok szerepét egy mobiltelefonba épített alkalmazás vegye át, és most úgy tűnik, hogy az Apple-nek mindezt sikerül meglépnie. Az almás cég szerdán közleményben jelentette be, hogy néhány amerikai államban a személyazonosításra használt különféle dokumentumok is elmenthetőek lesznek az iPhone-okon használt Wallet alkalmazásba, így a felhasználók hamarosan búcsút inthetnek a fizikai pénztárcák használatának.
Ehhez a felhasználónak be kell szkennelni az említett dokumentumokat, a folyamat végén pedig egy szelfire is szükség lesz. A digitális okiratokat nemcsak iPhone-on, de Apple Watch-on keresztül is be lehet majd mutatni.

Az Apple elmondása szerint először a repülőtéri biztonsági ellenőrzőpontokon vezetik majd be a rendszert, ahol a felhasználóknak lehetőségük nyílik digitális személyi igazolványukkal vagy jogosítványukkal azonosítani magukat. Egyelőre nyolc államban (Arizona, Connecticut, Georgia, Iowa, Kentucky, Maryland, Oklahoma és Utah) lesz elérhető a szolgáltatás, ám később fokozatosan kiterjesztenék más államokra is.
Arról egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor érkezik a fejlesztés, ám az biztos, hogy az iOS 15-re lesz szükség a használatához, amelyet az iPhone 13 mobilokkal egy időben, ősszel fog nyilvánosan is elérhetővé tenni a vállalat.
[sc name=”facebook” ][/sc]