Két éve dolgoztak egy eszközön, ami a terveik szerint alávágott volna az Amazonnak és a Google-nak, de végül lefújták projektet.
Az Apple két évvel ezelőtt jelentette be, hogy dolgoznak a tévék, projektorok felokosítására szolgáló, számtalan extra netes szolgáltatást kínáló Apple TV olcsósított verzióján. Ez a tervek szerint egy pici, pendrive méretű eszköz lett volna, és a Google, az Amazon és a Roku hasonló kategóriájú masinái ellen küldték volna csatába. A céget ismerve, ez a húzás biztos felrázta volna a piacot, ami az eddigi szereplők várható gyengülésével járt volna együtt.
De az Apple most azt jelentette be, hogy nem lesz semmi az egészből, hogy lefútták a projektet. Állításuk szerint nem akarják valami vicek-vacak kis teljesítményű, béna termékkel rombolni a vállalat hírnevét. Azt mondják, hogy mivel, hogy az Apple mindig is a legmagasabb minőségről volt híres, ezért nincs semmi értelme az Apple TV butított verziójával előállni, mert csak saját magukat lőnék tö… torkon!
[sc name=”facebook” ][/sc]