Elég groteszk a Samsung mobillal forgatott film első előzetese

Újabb film készül mobiltelefonnal: a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonnal forgatott Princess & Peppernose Joe Wright rendező keze munkáját dicséri, aki olyan alkotásokkal tette le a névjegyét az asztalra, mint a Büszkeség és balítélet, a Hanna – Gyilkos természet, vagy a Winston Churchill első egy hónapját bemutató A legsötétebb óra

Noha a nagy filmes produkciókhoz továbbra is komoly technikai háttér szükséges, bizonyos esetekben egy jobb kamerával felszerelt okostelefon is alkalmas lehet filmkészítésre. Az iPhone készülékek kamerája már többször is bizonyított ezen a téren (a Charon című kínai-amerikai thriller például a cannes-i filmfesztiválra is bejutott), most pedig a Samsung van a soron, a dél-koreai gyártó ugyanis filmes kampányba kezdett, amelyből világhírű rendezők is kiveszik a részüket.


A Samsung Filmed with Galaxy nevű kampányának részeként olyan produkciók születnek a techcég égisze alatt, amelyeket teljes mértékben Samsung telefonokkal vesznek fel. A Princess & Peppernose című musical készítésekor a készítők kizárólag a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonra hagyatkoztak, a produkcióhoz pedig már egy rövid előzetes is érkezett.

Joe Wright mellett Sha Mo kínai rendező is részt vesz a projektben, aki Kids of Paradise című drámai alkotásához használta fel a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G okostelefont.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?