Frances Haugen után újabb volt Facebook dolgozó vallott arról, hogy a közösségi óriás előnyben részesíti a pénzt a társadalommal szemben.
Kemény hetek/hónapok vannak a Facebook mögött, és úgy tűnik, még mindig nincs itt a vége. A cég egykori termékmenedzsere, adatmérnöke, Frances Haugen után ismét egy volt Facebook dolgozó illette súlyos vádakkal a Facebookot, megerősítve Haugen álláspontját, miszerint a közösségi óriás többre tartja a pénzt, mint a gyűlöletbeszéd és a félretájékoztatás elleni küzdelmet.
A Facebook ellen valló dolgozó egy beszélgetést hoz fel példaként, amelyre közte és a Facebook egyik vezető PR szakembere, Tucker Bounds került sor, amikor a céget felelősségre vonták a 2016-os amerikai elnökválasztás idején az oroszok által szponzorált politikai hirdetések miatt. „Ez csak egy pillanatnyi dolog. Néhány törvényhozó majd ideges lesz. Aztán eltelik pár hét, és már nem foglalkoznak vele. Hozzánk addig is dől a lé, és jól vagyunk” – mondta állítólag Tucker Bounds.
Az egyelőre meg nem nevezett dolgozó Haugenhez hasonlóan a Facebook „polgári integritás” csapatában dolgozott, ahol állítása szerint közel sem tettek meg mindent a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd ellen, sőt olykor kifejezetten támogatták is az ilyen jellegű bejegyzések terjedését. A whistleblower példaként hozza fel Steve Bannon, Thrump volt kampányfőnöke által vezetett Breitbartot, amelynek bejegyzéseit akkor se törölte a Facebook, ha azokban egyértelmű félretájékoztatásra került sor.
Tekintve, hogy a Facebooknak már így is a szenátus előtt kell fellelnie az elmúlt hetek történései miatt, semmi sem hiányzott kevésbé a vállalatnak, minthogy egy újabb dolgozó vádolja meg. Joel Kaplan, a Facebook vezérigazgató-helyettese közleményben reagált a vádakra, amelyben tagadta, hogy bármely lappal vagy kiadóval kivételezett volna a vállalat.
[sc name=”facebook” ][/sc]