Elon Musk Twitteren kérdezi: eladja a Tesla részvényeinek 10 százalékát?

Elon Musk szombaton a Twitteren kérdezte meg a követőit, hogy eladja-e a Tesla részvényeinek 10 százalékát. 

Az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez tartozó Világélelmezési Program igazgatója, David Beasley alig egy hete szólította fel a világ leggazdagabbjait, köztük Elon Muskot, hogy  „most az egyszer lépjenek fel”, harcoljanak a globális éhínség ellen. Beasley példaként azt hozta fel, hogy Elon Musk vagyonának mindössze 2 százaléka (azaz körülbelül 6 milliárd dollár) elég lenne ahhoz, hogy a globális éhínségre megoldást találjon az emberiség (később ezt az állítását korrigálta a vezető). Musk erre kijelentette, hogy hajlandó azonnal eladni pár Tesla részvényt, ha el tudják neki magyarázni, hogyan oldaná meg ez az összeg a problémát. Azóta a magyar Tungsram is bekerült a képbe, aki a beltéri növénytermesztésben látja a világszintű éhezés megoldását.


Jelenleg ott tart a dolog, hogy Elon Musk a Twitteren (hol máshol) szavazásra bocsátotta a kérdést, hogy eladja a Tesla részvényeinek 10 százalékát – számolt be a BBC. Musk egy kommentben azt ígérte, hogy bárhogy is alakuljon a szavazás, be fogja tartani, amit a követők kérnek tőle.

A döntés végül megszületett: a szavazás értelmében a világ leggazdagabb emberének a birtokában lévő részvények 10 százalékától búcsút kell vennie. A voksoláson mintegy 3.5 millióan vettek részt, 57,9 százalék az igen mellett döntött.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?