Miután a Twitter-szavazáson a követők úgy döntöttek, hogy Elon Musk adja el a Tesla részvényeinek tíz százalékát, a milliárdos üzletember szerdáig 5 milliárd dollár (kb. 1590 milliárd forint) értékű, 4.5 millió darab részvényopciótól vált meg.
A történet előzménye, hogy előző hét szombaton Elon Musk, a Tesla alapítója és vezetője Twitter-szavazást indított arra vonatkozóan, hogy eladja-e a Tesla részvényeinek tíz százalékát. „Az utóbbi időben sokszor merült fel, hogy a nem realizált nyereség az adóelkerülés egyik eszköze, ezért azt javaslom, hogy eladom a Tesla részvényeim 10%-át” – írta Musk a Twitteren, hozzátéve: bárhogy alakul is a szavazás, tartani fogja magát az eredményhez.
A döntés végül megszületett: a szavazás értelmében a világ leggazdagabb emberének a birtokában lévő részvények 10 százalékától búcsút kell vennie. A voksoláson mintegy 3.5 millióan vettek részt, 57,9 százalék az igen mellett döntött.
Much is made lately of unrealized gains being a means of tax avoidance, so I propose selling 10% of my Tesla stock.
Do you support this?
— Elon Musk (@elonmusk) November 6, 2021
A szavazás valójában egy látszattevékenység volt, ugyanis nemrégiben mintegy 15 milliárd dollárt adó befizetésére kötelezték a világ leggazdagabb emberét, a CNBC cikke szerint épp ezért borítékolható volt, hogy Musk megválik majd néhány részvényétől. Mivel Musk nem kap fizetést a Teslától, az egyetlen módja, hogy ki tudja fizetni a kirótt adóterheket az az, hogy eladja a részvényeit.
Elon Musk a világ leggazdagabb embere, a Bloomberg indexe szerint nettó vagyona jelenleg 294 milliárd dollár, ez 94 milliárd dollárral több, mint amellyel az utána következő második leggazdagabb ember, az Amazon-alapító Jeff Bezos rendelkezik.
[sc name=”facebook” ][/sc]