Notebookokra és tabletekre pályázhatnak a hátrányos helyzetű települések iskolái

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor ismét meghirdeti a Digitális ugródeszka elnevezésű pályázatot, amelyre hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézmények jelentkezhetnek.  

Az elmúlt évben a járványhelyzet miatt számos iskola állt át a digitális oktatásra, ami teljesen új élethelyzetet teremtett a tanárok, a diákok és a szülők számára egyaránt. Mivel az oktatás területén továbbra is nagy a bizonytalanság, és országszerte találhatók még olyan települések, ahol nagy segítséget jelenthet az iskoláknak a távoktatáshoz szükséges eszközpark kibővítése, így idén már második alkalommal hirdeti meg a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor a Digitális ugródeszka pályázatot, melynek keretében összesen 10 millió forintot osztanak szét a hátrányos helyzetű települések iskolái között.

A pályázat szervezői olyan társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett vagy jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken működő, felső tagozattal rendelkező általános iskolák jelentkezését várják, ahol a digitális oktatás feltételei biztosíthatóak, valamint az intézmények képesek bevezetni a tudásátadás és az információmegosztás új módjait pedagógiai programjukba.

Minden jelentkező iskola összesen 2 millió forint értékű digitális eszközre – tabletre és laptopra – adhat be igényt. A kiválasztott minimum három, maximum öt nyertes intézmény tanárai az eszközök mellett a Telenor digitális oktatási programja, a HiperSuli által biztosított Digitális Módszertani Képzésben is részesülnek, ahol elsajátíthatják az eszközök használatához, illetve az azokon oktatási célokat szolgáló programok használatához szükséges ismereteket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat céljai közt stratégiai fontosságú a fejlett technológiai megoldások becsatornázása, valamint a digitális oktatás elterjedésében való aktív közreműködés a hátrányos helyzetű térségekben, mivel így biztosítható leghatékonyabban az ott élő társadalmi csoportok fejlődése, közösségi integrációja.

A HiperSuli program eddigi tapasztalatai alapján, ha már három főre jut egy tablet vagy laptop, akkor csoportmunka és egyéb kooperatív megoldások segítségével a diákok már digitális, 21. századi módon tudnak tanulni.

Jelentkezési határidő: 2022. január 10., 14.00 óra

A pályázat részletei a HiperSuli és a jobbadni.hu weboldalán találhatók.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?