December elején megszűnik iOS alatt a Sony fej- és fülhallgatók Google Asszisztens-támogatása, de igazából nem csak a Sony érintett.
A Google 2018-ban tette elérhetővé iOS alatt a Google Asszisztenst, most azonban megszűnik a támogatása a fejhallgatókon. Bár a Google egy támogatói dokumentumban ezt jelezte pár hónapja, a gyártók csak most kezdték el róla informálni a felhasználóikat. A Sony is most értesíti az érintetteket.
A szövegezés szerint a Headphones Connect app frissítésével veszi ki a Google Asszisztens támogatását a Sony, az app meggátolja majd a hangasszisztens használatát minden Sony fej- és fülhallgatón a jövőben.
A funkciót egyébként december 7-én szünteti meg a Google, így ez értelemszerűen a többi gyártót is érinti, függetlenül attól, hogy tájékoztatják-e a felhasználókat. A jelentések szerint a Google Asszisztens app egyébként elérhető marad az Apple App Store-jában, de fej- és fülhallgatókat többé nem támogat.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Sony