Vajon másodjára jobb lett a OnePlus Android 12-es frissítése?

Újra kiadta az OxygenOS 12-t a OnePlus az aktuális csúcsmobiljaira, csak remélni lehet, hogy sikerült minden hibát javítani. 

A OnePlus a hónap elején indította el az Android 12-re épített OxygenOS 12-t a OnePlus 9 és 9 Pro okostelefonjaira. Miután néhány nap alatt tele lett az internet azzal, hogy a frissítés dugig van mindenféle hibával, a cég végül visszavonta a frissítését.


Most sikerült újra kiadni, C.39-es verziójelzéssel (az első a C.36-os volt). A szakértők azt javasolják, hogy aki a hibás C.36-on ragadt, az egyből frissítsen, azt viszont csak remélni lehet, hogy ezúttal javították a problémákat. Mindenki másnak azt tanácsolják, hogy várjon néhány hetet, amíg kiderül, ezúttal hogyan sikerült a csomag. A OnePlus immáron évek óta egy rakás hibával együtt frissíti a korábbi készülékeit.

A OnePlus persze hivatalosan azt ígéri, hogy minden emlegetett hibát kijavított, és már a mobilnet is működik, az értesítésekkel együtt. Elvileg a rendszer sem fagy le, és kijelzőhibák sem lesznek. A Chrome automatikus kitöltési funkciója ugyanakkor nem megy, és az ultraszéles kamera sem működik a GCam szoftverrel. Először persze most is csak kis számú felhasználó kapja meg a frissítést.

Fotó: OnePlus

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?