Szelfiztek egyet a kutatók a James Webb teleszkóp tükrében

A NASA mérnökei még 2017-ben használták ki az alkalmat, hogy egy epikus csoportszelfit lőjenek a James Webb űrteleszkóp 21 méter hosszú tükrében. 

Az amerikai űrkutatási hivatal a napokban osztotta meg azt a jópofa felvételt, amelyen NASA munkatársai láthatók, amint az űrteleszkóp tükröződését kihasználva mosolyognak a kamerába – írja a Futursim. Minden idők legfejlettebb, egyben legdrágább űrtávcsöve, a James Webb idén karácsonykor indult útnak a Francia Guyanából, hogy a korábban elérhetetlen távolságban lévő égitesteket az infravörös fény segítségével vizsgálja.

Az űrteleszkóp már több mint 900 ezer kilométerre jár a bolygónktól, és az elkövetkezendő hetekben a Földtől 1,5 millió kilométerre fekvő L2 Lagrange-pontnak nevezett régióba utazik. Ugyan a kutatók folyamatos figyelemmel kísérik a nem mindennapi műszer működését, egyelőre nem merült fel komolyabb komplikáció, azt az egyetlen malőrt leszámítva, amikor szilveszterkor kisebb hiba csúszott a teleszkóp műszereit védő napernyő kibontásába. A teniszpálya-méretű pajzs végül sikeresen kinyílt, ezzel egy fontos és rendkívül bonyolult folyamatot sikerült abszolválnia a kutatóknak.

A Hubble űrteleszkóp utódjának szánt szerkezetet James Webbről, a NASA második igazgatójáról nevezték el, és azzal a céllal hozták létre, hogy infravörös fény segítségével megvizsgálja a kozmoszt, a Naprendszeren belüli bolygókat és holdakat, valamint a legősibb és a legtávolabbi galaxisokat.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?