tompa attila generációk

Világszerte több mint egymillió pályázó közül választották ki Tompa Attila Generációk című alkotását, amellyel –  két másik versenyzővel egyetemben elnyerte az Év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dolláros nyereményt.

HUAWEI NEXT-IMAGE Awards 2021 nemzetközi mobilfotós versenyének témája a „Better Together” (Együtt lenni öröm) volt, amely a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utalt.

A NEXT-IMAGE Awards 2021 tíz különálló témában várta az alkotásokat: Portré (Portrait), Monokróm (Monochrome), Színes (Colour), Pillanatkép (Snapshot), Éjszaka (Night), Teleobjektív (Telephoto), Szuper széles látószög (Super Wide Angle) és Szupermakró (Super Macro), valamint a videófelvételeknek, illetve fotósorozatoknak helyet adó Történetalkotó (Story Creator) és Történetmesélő (Storyteller) kategóriákban.

A tíz kategória mellett három abszolút győztest is hirdettek. A Grand Prize-t elnyerő három alkotó, köztük a magyar Tompa Attila, „Az év fotósa” cím mellett 10 ezer dolláros (mintegy 3 millió forint) díjazásban részesült, a 27 kategóriagyőztes pedig 1000 dollárral lett gazdagabb.

tompa attila generációk
Tompa Attila: Generációk

Tompa Attila Generációk című alkotása a 2021-es megmérettetésen a „Portré” kategóriában bizonyult a legjobbnak, amellyel egyúttal a verseny három legjobb mobilfotójának járó fődíjat is elnyerte. A nyertes kép HUAWEI P40 Pro mobiltelefonnal készült, a nagymama és unokája közötti kapcsolódást jeleníti meg, amelyen helyet kapott a technológia is.

A magyar versenyzőnek nem ez az első jelentős győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az „Arcok” (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén. A NEXT-IMAGE mobilfotós versenyen három évvel ezelőtt is magyar siker született. 2018-ban, Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotása nyerte el a verseny nagydíját.

Zdeněk Dvořák: Hello, New Dad

Az idei verseny két másik fődíjasa a cseh Zdeněk Dvořák és a kínai Ihang Vei lettek. Előbbi Hello, New Dad című fotója a születés utáni pillanatokat örökíti meg, míg az utóbbi Feast with Family című díjnyertes képe egy forgalmas vásárt ábrázol.

Ihang Vei: Feast with Family

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!