Szegény Zuckerberg papa is szegényebb lett jó néhány millárddal, miután egy nap alatt több, mint 20 százalékot vesztettek értékükből a Facebook papírok.
Régóta rebesgetik már, hogy a nagy tech cégek körüli lufi kipukkanhat, és lehet, hogy ennek eső jeleit látjuk most. A Facebook ugyanis egyetlen nap alatt 200 milliárd dollárt vesztett az értékéből, azzal, hogy beszakadt a részvényárfolyam.
22 százalékot esett a papírok értéke, és ha egy hetes interallumot nézünk, akkor 30 százalékos a csökkenés. Igazából nem is volt semmi durva történés, ami ezt kiváltotta volna, hiszen kijött a cég éves jelentése, amiből kiderült, hogy nőtt a bevétel, viszont az is, hogy a felhasználók száma az utolsó negyedévben csökkent valamelyest. De még így is 1,93 milliárdan használják a közösségi oldalt, szóval szó nincs arról, hogy kiürült volna a Face.
A cég első embere, Mark Zuckerberg a bejelentések után pazar bullshit parádét vágott le arról, hogy továbbra is a felhasználók a legfontosabbak számukra, és mindent megtsznek, hogy kielégítsék az igényeket, de ez úgy látszik sokakat nem nyugtatott meg. Még az a csúfság is megeshet, hogy a Facebooknak TÉNYLEG oda kell figyelni a felhasználókra, mondjuk kialakítani normális moderációt, kiiktatni a bugokat, megszüntetni az agydurrantó hibákat, és visszavenni a reklámok arcba tolásából. A részvényárfolyam zuhanását egyébként Zuckerberg is megszenvedte, hiszen a vagyona egy része céges papírokban volt, és emiatt ki is zuhant a világ leggazdagabb embereinek tízes listájáról. Mindjárt sírok!
[sc name=”facebook” ][/sc]