A metaverzum kifejezést többnyire negatív kontextusban használjuk mostanság, ám bizonyos esetben a virtuális valóságban töltött idő jót is tehet a mentális egészségnek.

Mark Zuckerbeg tavaly júliusban beszélt először a metaverzumból, amikor bejelentette, hogy a közösségi média-birodalomból a következő öt évben metaverzum céget fejleszt. A metaverzum pedig jóval több egy hagyományos értelemben vett közösségi oldalnál: egy olyan online tér, ahol a felhasználók virtuálisan dolgozhatnak, szórakozhatnak és társadalmi életet élhetnek, mindezt úgy, hogy ki sem teszik a lábukat otthonról.

A metaverzumot bejelentése óta súlyos kritikák érik, elsősorban a lelki egészséget érintő hatásai miatt, valamint azért is, mert egy ilyen térben a felhasználók még sebezhetőbbé válnak azokkal szemben, akik ártani akarnak nekik. Ironikus módon, létezik azonban egy játék, amely pont a virtuális valóságot hívja segítségül a lelki egészség megóvására.

A Help Club nevű játék célja, hogy a virtuális térben tartott csoportos foglalkozásokon keresztül segítő kezet nyújtson azon felhasználóknak, akik szorongással és különféle negatív érzelmekkel, gondolatokkal küzdenek a mindennapokban. A felhasználók névtelenül, egy avatáron keresztül vesznek részt a játékban, ez a módszer pedig segíthet nekik abban, hogy könnyebben megosszák a gondolatait, és olyat is elmondjanak, amit egyébként nem mernének sehol máshol. A csoportokat nem terapeuták vagy orvosok vezetik, bárki kiképezheti magát, hogy segítővé váljon a virtuális térben. A játék egyébként VR és normál módban is elérhető.

Amint arra a hivatalos leírás is kitér, a játék nem alkalmas krízishelyzet megoldására, ezért ha úgy érzi, hogy azonnal tanácsadásra, lelki támogatásra van szüksége, hívja a nap 24 órájában elérhető lelkisegélyszolgálatot az ingyenes 116-123-as számon!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!