Az Anonymous nemzetközi hackercsoport videóban fenyegette meg Putyint, mondván, „a titkai már nincsenek biztonságban“. 

Mi is írtunk róla, hogy az Anonymous hackercsoport az Ukrajna elleni orosz invázió első napjaiban beszállt a háborúba Oroszország ellen. Ennek keretében már több orosz, állami tulajdonban lévő honalapot tettek elérhetetlenné, köztük a Kreml és az orosz médiahatóság honlapját, valamint több orosz televíziós csatornát is sikerült meghackelniük.

A nemzetközi hacker-kollektíva magára vállalta több honlap leállítását is, valamint magának Vlagyimir Putyinnak is fenyegető üzenetet küldtek a Twitteren – írja a LADbible. A csoport Putyint teszi meg felelősnek a helyzetért, amelyben ukrán lakóépületeket bombáznak, és ártatlan emberek halnak meg. Elmondásuk szerint az orosz elnök korábban jogosan kritizálta az amerikai hadsereget és a NATO-t a közel keleti bombázások és megszállás miatt, most viszont kiderült, hogy semmivel sem jobb az imperialista kormányoknál.

Az Anonymous szerint a világ átlát Putyin hazug propagandáján, és saját népe is ellenzi „ostoba cselekedeteit”. Hozzátették azt is, hogy Putyinnak egyre nagyobb elégedetlenséggel kell majd szembenéznie Oroszországban, ugyanis az országa ellen hozott nyugati szankciókat az orosz nép is meg fogja érezni.

A hackercsoport kijelentette: kiberháborút indítottak Putyin agresszív rezsimje ellen, melynek során már több, az orosz kormányhoz köthető oldalt sikerült elérhetetlenné tenniük.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!