Újabb sikeres repülésen van túl „Roc”, a szányas monstrum

Egészen kalandos az életútja a Roc néven emlegetett repülőgépnek, ami immár a negyedik repülésén van túl.

A Stratolaunch LLC bejelentette, hogy sikeresen befejezte a Roc nevű hordozó repülőgép negyedik repülési tesztjét. Ez jelenleg a világ legnagyobb szárnyfesztávolságú repülőgépe (ami a számok nyelvén 117 métert jelent), amely ezúttal 1 óra 43 percig repült a Mojave-sivatag felett, és 15 000 láb magasságot ért el, ami 4572 méternek felel meg. Ez a legutóbbi repülés segített a pilótáknak a hordozó repülőgép további felkészítésében a közelgő Talon-A indításainak támogatására. Dr. Zachary Krevor, a Stratolaunch elnöke és operatív igazgatója szerint ez a sikeres repülés a hordozó repülőgép rendszereinek és általános repülési teljesítményének javítását mutatja be és igazolja.


A teljes futómű behúzása és kiengedése közelebb hozza a hordozórepülőgépet az üzemképes állapothoz, ami egy olyan mérföldkő, amely szükséges ahhoz, hogy a szerkezet készen álljon a Talon-A leválasztására és a hiperszonikus repülési tesztekre mégpedig ebben az évben. A Roc létrejöttéért felelős Stratolaunch-t 2011-ben hozta létre az a Paul Allen, aki a Microsoft társalapítója volt. Sajnos az óriásbringa első repülését már nem élte meg. Az eredeti elképzelés az volt, hogy segítségével a magasból olcsóbbá tehető a rakéták világűrbe juttatása. Ekkoriban még az volt a koncepció, hogy az űrturistáskodást tegyék olcsóbbá, de ilyen téren Richard Branson rendesen leelőzte a céget, miközben Elon Musk a Marsra vetett szemet. Így hát abba az irányba indult a Stratolaunch, hogy akkor nekik a műholdak legyenek a fő csapásirány. Ami pedig magát a gépet illeti, igazából egy összelegózott darabról van szó, mivel mindent legyártani rendkívül költséges lett volna. Így például a hajtóművek a Boeing 747-ből származnak, mint ahogyan a pilótafülke is.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?