Stepan jelenleg gazdájával együtt Franciaországban várja, hogy végre hazatérhessen otthonába, ami talán még áll. 

Stepan némi hallgatás után ismét életjelet adott magáról a Twitteren, tudatva, hogy ő, és gazdája biztonságban kijutottak Ukrajnából, és jelenleg Franciaországban várják, hogy hazatérhessenek. A 13 éves macska nevében megfogalmazott tweet szövege meglehetősen drámai, de ez nem is csoda, hiszen arról szól, milyen testközelből megélni egy háború kirobbanását.

A szöveg szerint február 24-én hajnal 5 óra tájban néhány robbanásra ébredtek, de nem tudák, mi történt. Nem sokkal később még több detonáció hallatszott, és az ablakok is remegtek. Ekkor értették meg, hogy valami nagyon szörnyű történik, és rádöbbentek, hogy a háború eljött a házukhoz. Az első  napon történt a legsúlyosabb pusztítás, de a szomszédos házak közé nap mint nap csapódtak be gránátok, és a házak a szemük láttára égtek le. Valami csoda folytán az ő épületüket nem érte kár, de a nyolcadik napon a szomszéd erkélyt találat érte, illetve két gránát az udvarukba is becsapódott. Végül sikerült elhagyni a várost, amikor harkivi önkéntesek kivitték őket a pályaudvarra, és felszálltak a Lviv-be tartó vonatra. 20 órával később érkeztek meg, hogy több ezer emberrel együtt még 9 órát várjanak a Lengyelországba jutásra. Ott segítséget kértek a World Influencers and Bloggers Association-től, és így tudtak Franciaországba utazni. Velük tehát már minden rendben van, de várják a napot, hogy hazatérhessenek, és nagyon aggódnak az Ukrajnában maradt hozzátartozóikért.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!