Az Oppóba olvadás után alaposan megváltozott a OnePlus, az új stratégia keretében igazi mobildömpingbe kezdhetnek.
Mióta Carl Pei távozott a OnePlustól, a márkát pedig teljesen az Oppóba olvasztották, teljesen megváltozott a függetlennek mondott cég és annak stratégiája (bár a kezelőfelülete önálló marad, nem veszik át a ColorOS-t, csak az alapját és kódját).
A jelentések szerint a OnePlus igazi mobildömpingbe kezd az új stratégia keretében, így innentől kezdve nem néhány jó ár-érték arányú készülékkel hódítanak majd, hanem elárasztják a piacot. Szeptemberig hat új mobilt hozna a OnePlus, továbbá okosórák is jönnek.
A OnePlus 10 Pro nemzetközi megjelenése után áprilisban jön a OnePlus Nord CE 2 Lite, majd a OnePlus Nord 2T, utána a OnePlus 10R. Júliusban befut majd a OnePlus Nord 3, végül egyes piacokon Nord Pro néven. Azután pedig jön majd a OnePlus 10 Ultra is. Sajnos ez szoftverkatasztrófát is jelenthet egyben, hiszen a OnePlus az eddigi kevés készülékén is rendszeresen elrontotta a frissítéseket, olykor katasztrofális mértékben. A szakértők szerint kétséges, hogyan birkóznak majd meg sokkal nagyobb kínálat mellett a támogatással, de más piacokon a rendszeresen kigyulladó Nord mobilok miatt eleve csúnyán megzuhant a márka megítélése.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Gadget Pixels, OnePlus