A külügyminisztérium szerint a kínai telefonok használata veszélyes

Egy nyilvánosságra került belső levélben hívták fel a munkatársak figyelmét arra, hogy tartózkodjanak például a Huawei eszközök használatától. Tényleg veszélyes a kínai telefon?

A Direkt36 nevű tényfeltáró-oknyomozó szervezet publikált egy cikket arról, hogy a külföldi titkosszolgálatok mennyire mélyen ágyazódtak be a magyar köz- és államigazgatásba. Az anyag elég nyomasztó, reméljük nem igaz, mert ha igen, akkor elég nagy trében vagyunk. De mindenképp ki szeretnénk emelni belőle egy érdekes részletet. A Direkt36 munkatársai hozzájutottak egy teljesen hitelesnek tűnő levélhez, amelyben a külügyminisztérium munkatársai kaptak meg.


kínai telefon
Forrás: Direkt36

Ebben felhívták a figyelmüket, hogy egyes kínai elektronikai cikkek, így tehát az okostelefonok is, folyamatosan továbbítják az érzékeny adatokat Kínába. A levélben külön kiemelték a Huawei-t, a Xiaomit és a OnePlust is, mint veszélyes brandet. A dokumentumban egyébként érdekes módon a Huawei-t és a ZTE-t ugyanazon cégként kezelik, ami egyszerűen nem igaz, szóval benne van a pakliban azért, hogy a többi állítás sem állja meg feltétlenül a helyét. Mindenesetre azért elég vacakul hangzik, hogy a jelek szerint biztonsági kockázatnak tartják ezen eszközök használatát, de erről az átlagembereknek nem szóltak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?