Az anyacég Meta hétfőn jelentette be, hogy megkezdte egy működő digitális piactér kialakítását, ahol – mint utólag kiderült – igencsak súlyos adóval súlytanák a kereskedőket.
Napjaink egyik legtöbbet emlegetett fogalma a metaverzum, egy olyan digitális világ, ahová a felhasználók avatárjaik segítségével léphetnek be egy erre alkalmas VR headset segítségével. Sőt hamarosan eladni és vásárolni is tudnak majd, a Metának ugyanis feltett szándéka, hogy kiépítsem egy jól működő piacteret a Horizon Worlds nevű rendszerben, ahol mindenki kedvére kereskedhet.
A vállalat közlése szerint a Horizon Worlds szolgáltatásán keresztül csak 18 éven felüliek vásárolhatnak majd, de lényegében bármit lehet majd árulni, a kikötés csupán annyi, hogy olyan dolog legyen, aminek a felhasználó a metaverzumban veszi hasznát. Ez azonban nem lesz olcsó mulatság, ugyanis mint kiderült, a vállalat egy igencsak tetemes részét, mintegy 47,5%-át tervezi lefölözni a digitális eszközök eladásából. Ez a hányad a Meta Quest Store 30%-os, valamit a Horizon Worlds 17,5%-os díjából tevődik össze.
A Meta gőzerővel építi álomprojektjét, a metaverzum nevű digitális világot, amellyel kapcsolatban a cég egymás után jelenti be új fejlesztéseit. Kiderült, hogy egy új virtuális token bevezetése is tervben van a vállalatnál, amelyet az alkalmazottak egymás között csak Zuck Bucks-nak, azaz Zuck dolcsinak neveznek, és amelyről úgy tudni, hogy a tartalomgyártókat fizetnék ki vele.
[sc name=”facebook” ][/sc]