A Samsung hazai fotósokkal és filmesekkel együttműködve örökítette meg a kieső órát a Galaxy S22 kamerájával.
Március 27-én elkezdődött a nyári időszámítás, vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kellett állítani az órát, és így egy órával kevesebbet aludhattunk. Ahhoz képest, hogy évek óta ígérgetik, hogy eltörlik az óraátállítást Európában, egyelőre nem sok előrelépést történt az ügyben, és továbbra is igencsak kétséges, hogy mikor búcsúzhatunk el az energiamegtakarítás szempontjából erősen megkérdőjelezhető, ám sokak életét megkeserítő óratekergetéstől.
Bár az óraátállítás sokak számára fárasztó nehézség, amely felforgatja a napi rutint, egy kis kreativitással ebben a több mint százéves hagyományban is felfedezhetők különleges pillanatok. Hogyan teljesít a kamera egy nem létező órában? Erre a kérdésre keresték a választ azok a fiatal, tehetséges alkotók, akiknek a Samsung lehetőséget adott, hogy megmutassák a saját elképzeléseiket az elveszett óráról.

A fotósok a gyártómárciusban debütált csúcskészülékével, a Galaxy S22-vel olyan sejtelmes, misztikus jeleneteket mutatnak meg a hazai éjszakából, amelyeket korábban talán senki sem láthatott. Szombat Éva, Capa-nagydíjas fotóművész és csapata, Bede Kincső, Gajewszky Anna, Legát Anna Franciska, Szigligeti Balázs és Takács Márton a fények és árnyékok játékára, a különleges karakterekre és a szokatlan terekre volt kíváncsi az elveszett órában. Az alkotók egyéniségét és személyes inspirációit tükröző képekről visszaköszönnek ismerős, de sosem látott városlakók, Budapest építészete egy teljesen új megvilágításban, a egy Frankel Leó úti bisztró szürrealisztikus vendégei és a természeti környezet zavartalan éjszakai nyugalma.

A mozgóképes anyagokat három fiatal művész, Császár Dani, Fecske Flóra és Jecs Viktor készítették, Pálfi György vezetésével. A filmesek is teljes szabadságot kaptak és külön-külön vették fel az elveszett óra jeleneteit a Galaxy S22 Ultrával, ezekből állt össze a látványos film. A közös zenére felfűzött alkotásban egyaránt megjelenik a különleges pillanat varázslata, a grandiózus, kihalt terek hajnali pompája vagy éppen az éjszaka különös fényei és árnyékai.

Az elveszett óra képei és a rövidfilm elérhetők a https://www.samsung.com/hu/explore/photography/capturing-the-night-galaxy-s22-nightography/ weboldalon.
[sc name=”facebook” ][/sc]