A dolgozók szerint Zuckerberg a metaverzum megszállottja lett

Mark Zuckerberg állítólag kizárólag a metaverzum megvalósítására összpontosít, a sci-fibe illő világ valóságos megszállottja lett. 

A Business Insider jelentése szerint a Metánál dolgozókat frusztrálja az alapító Mark Zuckerberg viselkedése, aki semmi másról nem tud beszélni csakis a metaverzum megépítéséről. A virtuális világ fejlesztése körül még rengeteg a kérdőjel, ez pedig komoly feszültséget szít a dolgozók között. „Az emberek nem igazán tudják, mit tegyenek, vagy min dolgozzanak, mert még mindig nincs koherens stratégia” – nyilatkozta a lapnak az egyik ott dolgozó.

A Meta pont a napokban számolt be arról, hogy akár öt vagy tíz évig is eltarthat a teljes metaverzum kiépítése. Erről Ruth Bram, a Meta Quest friss játékait bemutató esemény házigazdája beszélt, kiemelve, hogy a technológia jelenleg igencsak gyerekcipőben jár, és sok fejlesztés kell még a végcél eléréséig.

Mark Zuckerberg tavaly októberben keresztelte át az anyacég Facebookot Metára, arra hivatkozva, hogy a vállalat immár nemcsak a Facebook, hanem számos egyéb termék üzemeltetője is egyben, továbbá szeretnék áthelyezni a hangsúlyt a közösségi oldalról a virtuális valóság kiépítését megcélzó metaverzumra. A cégvezér korábban úgy nyilatkozott, hogy a metaverzum maga lesz a „testet öltött internet“, ahol a felhasználók egy digitális, második élet élhetnek: játszhatnak, beszélhetnek, barátkozhatnak és dolgozhatnak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?