A Huawei több mint tízszeresére növelné a jelenlegi sávszélességet a hálózatok evolúciójának következő állomását jelentő 5.5G technológiával, ami másodpercenként 10 gigabit sebességű, bárhol elérhető hálózati kapcsolatot tesz majd lehetővé – jelentette be Ken Hu, a vállalat elnöke a 19. Huawei Global Analyst Summit csúcstalálkozón.

A vállalat szerint a digitális technológia fejlődése miatt a jövőben évtizedenként a százszorosára nő az adathasználat mértéke, az
iparágak digitális transzformációja pedig nagyobb sávszélességet, még alacsonyabb késleltetést, és új megközelítést igényel. Erre választ jelent a szélessávú hálózatok következő evolúciós állomása, az 5.5G és F5.5G, amelyek hiánypótló hálózati követelmények szélesebb körét támogatják majd, beleértve
magasabb szintű otthoni hálózati élményt, valamint az ipari felhasználáshoz szükséges alacsony késleltetést és magas megbízhatóságot. A Huawei két éve indította útjára az 5.5G vízióját.

Az egyedi iparági igényeket a vállalat az  5G példájával
szemléltetve elmondta, hogy miközben több mint kétmillió 5G bázisállomás van telepítve szerte a világon, ezek mind a föld felett találhatók. A bányászat területén viszont speciális biztonsági előírásoknak kell megfelelni, például az adóteljesítményt 6 watt alatt kell tartani a robbanások
elkerülése érdekében. Miután elvégezték a fejlesztéseket, már a föld alatt is ki tudják használni az 5G előnyeit: eddig több mint 200 szénbányának segítettek több mint 3000 5G berendezés
telepítésében.

Huawei 5.5G
Ken Hu, a vállalat első embere

A vállalat szintén hatalmas növekedést tapasztal a számítási teljesítmény terén. Becsléseik szerint 2030-ra az általános célú számítási teljesítmény iránti globális kereslet tízszeresére, az AI
számítási teljesítmény iránti kereslet pedig 500-szorosára fog növekedni.

Ken Hu kihangsúlyozta: a vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a digitális technológiával csökkentse saját
karbon lábnyomát. Az IKT iparágban például azon dolgozik, hogy csökkentse a hálózatokkörnyezeti hatását.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!