Perel a nő, akinek a kislánya egy TikTok-kihívás miatt halt meg tavaly

A tavaly meghalt tíz éves amerikai kislány édesanyja pereli a TikTokot és annak anyavállalatát, a ByteDance-t. 

A TikTok korunk egyik legmegosztóbb platformja: van olyan, aki odáig van érte, és olyan is akad, aki ki nem állhatja. A rövid videóiról ismert közösségi felület elsősorban az oldalon terjedő veszélyes kihívások miatt váltotta ki sok ember ellenszenvét, amelyek nem egyszer okoztak súlyos balesetet, sőt már halálos áldozatot is követeltek. veszélyes

A Tiktok egyik tavalyi áldozata a tízéves Nyla Anderson volt, aki a hírhedt „Blackout Challenge”-ben (magyarul „filmszakadás kihívás„) vett részt, amely arról szól, hogy a felhasználók addig fojtogatják magukat vagy tartják vissza a levegőt, ameddig el nem ájulnak – mindezt persze úgy, hogy közben az egészet filmre veszik. A Gizmodo cikke szerint az édesanya, az amerikai Tawainna Anderson arra hivatkozva nyújtotta be panaszát, hogy a kislánya olyan súlyos sérüléseket szenvedett a kihívás következtében, hogy néhány nappal később meghalt a kórházban. Az anya szerint a vállalat algoritmusa támogatta a borzalmas netes játék előresorolását a kislány hírfolyamában.

A TikTok szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az említett kihívás már jóval a platform megjelenése előtt is népszerű volt, és továbbra is igyekeznek eltávolítani minden olyan tartalmat, amely veszélyes lehet a felhasználókra nézve.

Nyla után néhány hónappal az olasz Antonella is életét vesztette a kihívás miatt: a tíz éves lány egy övet tett a nyakára, és azzal fojtogatta magát.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?