Egyre erősebb a videómarketing szerepe az értékesítésben, már a fogyasztók több mint fele még a vásárlás előtt tájékozódik a kiválasztott termékekről.

Átlagosan 100 percet töltenek naponta az emberek az interneten videók nézegetésével és a fogyasztók több mint fele még a boltokban is ezt teszi, hogy a vásárlás előtt tájékozódjon a kiválasztott termékekről. Azok a kereskedők, akik audiovizuális tartalmakat is használnak marketingtevékenységeik során, egyöntetűen arról számolnak be, hogy jelentősen növekedett a webhelyük forgalma (86%), emellett direkt összefüggést tapasztalnak az értékesítési mutatók és a videók rendszeres megosztása között (78%). Csupán néhány megdöbbentő statisztika a videómarketing világból, melyet semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha sikeresen helyt szeretnénk állni a dübörgő e-kereskedelmi piacon. Annál is inkább, mert hamarosan ismét nagy ugrás ígérkezik: néhány éven belül ugyanis már önálló döntéseket hozó fogyasztókként is számolni kell a 2010 után világra jött alfa generációval, akik már digitális bennszülöttnek számítanak. A közel 2 milliárdos korcsoport óriási gazdasági súllyal bír majd globálisan – írja a RECnGO közleményében.

A magyar startup szerint az online fogyasztói szokások és az e-kereskedelemben célcsoportként megjelenő vásárlók életkori sajátosságainak átalakulása miatt új megközelítésre és megoldásokra van szükség: a látogatók gyors, átlátható, élményalapú és személyre szabott vásárlói utat szeretnének bejárni, és a kapcsolódó marketingüzenetektől is pontosan ezeket várják. Szeretnék minél közelebbről megismerni a kinézett terméket vagy szolgáltatást, virtuálisan felpróbálni egy-egy ruhadarabot, megnézni, ahogy a kedvenc influenszerük a gyakorlatban is kipróbálja a legújabb sminkecsetet vagy azonnal feltenni a kérdéseiket az online bemutatót tartó értékesítőnek. A videómarketing tartalmak – legyen szó vlogokról, a termékeket vagy azok használatát bemutató rövid filmekről, webináriumokról vagy éppen videós podcastokról – felkeltik az emberek figyelmét, élményeket nyújtanak számukra, illetve egyszerű és fogyasztható formában adnak át minden fontos információt a vásárlói döntés meghozatala előtt.

Talán az sem meglepő, hogy a kiemelkedő értékesítési mutatókhoz ma már elengedhetetlen, hogy az egész vásárlói útvonal egyszerűen és gyorsan bejárható legyen okoseszközökön is, hiszen az összes internetes tranzakció több mint felét már mobitelefonon ütik nyélbe. Ezért olyan audiovizuális tartalmakat érdemes megosztani webfelületeinken és közösségi oldalainkon is, melyek élvezhetőek és betöltik funkciójukat a mobilképernyőkön is. Bármennyire is fontosnak tűnik azonban a videómarketing az e-kereskedelemben, felmerül a kérdés, hogy valóban megéri-e befekteni az energiát, humán- és anyagi erőforrásokat a profi mozgóképes anyagok elkészítésébe – nos, a jó hír az, hogy a problémát akár mi magunk is megoldhatjuk, csupán egy applikáció letöltésével. A RECnGO költség- és időhatékony alkalmazásával a felhasználók saját okoseszközeikből egy akár 12 kamerából álló hálózatot is létrehozhatnak, ezzel könnyedén belevághatnak az élő streamingek és az időzített videós tartalmak gyártásába.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!