Itt egy újabb egyedi Xbox Series S, ami ezúttal a „Stranger Things” témában indul, ünnepelve a sorozat negyedik évadát.
Habár egy konzol alapvető célja, hogy nagyjából azonnali játékélményt kínáljon, azért az sem utolsó szempont, hogyan néz ki a nappaliban. Hiszen a felhasználók jelentős része a funkcionalitás mellett a külcsínt is fontos tulajdonságnak tartja. Éppen ezért tudnak nagy népszerűségnek örvendeni az egyedi megjelenésű darabok, mint amilyen ez a „Stranger Things” ihletésű szerkezet, ami születését a negyedik évad Netflixre kerülésének köszönheti. A sajátos kinézetű Xbox Series S a köré kanyarintott történet szerint ismeretlen ideig senyvedett az Upside Down csapdájában, és a megjelenése is ezt tükrözi.

A tervezésénél a nyolcvanas évek kazettás magnói adták az alapot, illetve fellelhetőek rajta amolyan inda jellegű motívumok is. Annak, akiben a képek láttán azonnal feltámadt a birtoklási vágy, érdemes tudni, hogy ha kellően szerencsés, akár meg is nyerheti a húsz darab „Stranger Things” tematikájú Microsoft konzol egyikét. És ha Fortuna ennyire a kegyeibe fogadja, a konzolt egy vegyvédelmi konténerben, biztonságosan tárolva fogja megkapni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, nem kell mást tenni, mint követni az @Xbox Twitter bejegyzéseit. Ami pedig a sorozat negyedik évadát illeti, a történet hat hónappal a starcourt-i csata után kezdődik, amely rémületet és pusztulást hozott Hawkinsra.
[sc name=”facebook” ][/sc]