Örökre elengedte a Facebook-korszakot a Meta

Mark Zuckerberg teljes irányváltást hajtott végre, most pedig az arculatváltás lezárulóban van azzal, hogy a cég tőzsdei szimbóluma is megváltozott. 

Nem titok, hogy Zuckerberg a metaverzum megszállottja, úgy képzeli, hogy az emberek abban dolgoznak, játszanak és szórakoznak majd, VR-headseteket viselve, és ott költve a pénzüket, virtuális és fizikai dolgokra egyszerre. A metaverzum egyelőre csak a pénzt viszi, de nagyon, és Zuckerberg szerint is legkorábban egy évtized múlva lehet learatni a gyümölcsét a befektetéseknek. Az viszont nyilvánvaló, hogy a nevet váltott cég számára már nem a Facebook a lényeg, és az arculatváltás szimbolikus lépése, hogy a Meta tőzsdei szimbóluma is megváltozott.

Zuckerberg úgy képzeli, hogy a metaverzuma lesz a mobilinternet utódja, azt ugyanakkor többször hangsúlyozta, a mai mobilhálózatok nem elég jók a platformhoz. Bár a közösségi média legnagyobbja a Facebook mellett az Instagram (és a WhatsApp is piacvezetőnek mondható), a dollármilliárdok a metaverzumba ömlenek.

Elemzők szerint a nevet és szimbólumot váltó cégek általában alapvető változásokról akarnak jelzést adni, de az emberek többsége így is Facebooknak hívja a céget. A visszaélések, piaci fölény és algoritmusok miatt egyébként a Meta idén a piaci értékének 42 százalékát veszítette el a tőzsdén.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Fotó: Barrons

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?