Őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki régóta lopkodott a környéken. Egy Apple AirTag követő segített a nyomára akadni.
Bár az Apple AirTag követőjével (és az összes hasonló termékkel) könnyű visszaélni mások követése vagy lopások megtervezése kapcsán, de szerencsére azért jó célokra is bevethető. Nemrég például egy lopott hátizsák felkutatásában segített. A hátizsák Charlotte városában tűnt el, a helyi rendőrség pedig sikeresen megtalálta tulajdonos által biztosított AirTag-adatok révén, majd őrizetbe vette a gyanúsítottat, akiről köztudott volt, hogy régóta lopkod a környéken.
A rendőrök állítólag a Find My app segítségével a gyanúsított ajtajáig jutottak, ott ugrott autóba az illető, és kezdett menekülni. Sokáig nem jutott, őrizetbe vették, immáron hatodjára. Az illetőnek számos ügye volt már a rendőrséggel.
Az AirTaget sokan használták már arra, hogy segítsék a rendőrség munkáját a lopott eszköz vagy gyanúsított felkutatásában. Ausztráliában egy autóból kilopott kamerát találtak így meg, Portlandben pedig úgy kaptak el valakit, hogy ellopott egy hátizsákot, amin AirTag volt. Sajnos azonban gyakran használják mások megfigyelésére, követésére is,, az ezt jelző szoftver, amit az Apple írt, pedig nem működik a legjobban.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Wired, CNN