Ilyen mobiltelefont használ Bill Gates

Meglepő módon a Microsoft atyja nem a Surface Duo 2 mellett tette le a voksát. 

Bill Gates a világ egyik leggazdagabb embere, így adja magát a kérdés, hogy aki bármit megvehet, vajon milyen telefont használ a hétköznapokban. Bár sokan azt feltételeznék, hogy a Microsoft volt vezérigazgatója házon belül választ magának telefont, például egy összehajtható Surface Duo 2-t, ezzel szemben az egykori cégvezér egy rivális összehajtható telefon tette le a voksát.


Az amerikai üzletembert egy kérdezz-felelek alkalmával kérdezték meg a Redditen, hogy milyen mobiltelefont használ, amire azt felelte, hogy egy Samsung Galaxy Z Fold3-at. Állítása szerint azért ezt a készüléket választotta, mert egy ilyen telefon és egy laptop mellett semmilyen más kütyüre nincs szüksége.

A milliárdos filantróp az utóbbi időben többször bekerült a médiába, legutóbb például azzal, hogy az összeesküvés-elméletek hívei azt állították, ő szabadította a világra a majomhimlőt. Korábban a koronavírus-járvány kapcsán is terjedtek olyan elméletek, miszerint Gates felelős a pandémiáért.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?