A Roszkozmosz fejese szerint idegenek figyelhetik a Földet

Az orosz űrkutatási hivatal vezetője, Dmitrij Rogozin szerint nem zárható ki, hogy most is épp földönkívüliek tanulmányozzák az emberiséget.

Rogozin a Rosszija 24 televíziócsatornának mesélt arról, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy más, idegen bolygókon is kialakulhatott értelemmel bíró élet. A főigazgató hozzátette, személyesen ismeri azoknak a pilótáknak a vallomásait, akik szokatlan jelenségeket láttak próbarepüléseik során még az 1970-es években – írja a TASS.


A Roszkozmosz fejese szerint az észlelések 99,9%-a olyan légköri vagy más fizikai jelenség, amely nem az idegenekhez köthető, ugyanakkor egyetért azzal az elmélettel, hogy létezhet földönkívüli intelligens élet. Rogozin azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy létezik egy, az emberiségnél is fejlettebb entitás, amely képes arra, hogy a mi tudtunk nélkül „diszkréten” tanulmányozza az emberiséget. „Úgy tanulmányozhatnak minket, mint mi a baktériumokat” – mondta Rogozin.

A napokban az amerikai űrkutatási hivatal bejelentette, hogy idén ősszel egy független kutatócsoportot állít fel az azonosítatlan légi jelenségek (UAP-ok) tanulmányozására. A NASA leszögezte, hogy a kutatócsoport fókuszában az adatok gyűjtése és az UAP-ok tudományos megértésének előmozdítása áll, ugyania az ismeretlen eredetű repülő tárgyak komoly nemzetbiztonsági veszélyt hordozhatnak magukban. Az űrhivatal szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az UAP-ok földönkívüli eredetűek lennének.

A Pentagon még tavaly áprilisban ismerte el, hogy valódiak azok a kiszivárgott felvételek, amelyeket 2019-ben készítettek az amerikai haditengerészet tagjai azonosítatlan repülő objektumokról.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?