Szó szerint a fának repült egy Tesla

Felgyorsított egy Tesla Model 3, a levegőbe emelkedett, majd pinballt játszott 6 méter magasban a fák között. 

A Tesláról alkotott képnek nem kedveznek a sorozatos hatósági vizsgálatok és visszahívások, a váratlan tűzesetek, az Autopilot körüli hatalmas felháborodás, vizsgálatok, visszaélések. Egy-egy baleset már csak olaj a tűzre. Történt legutóbb Washingtonban, hogy egy Tesla Model 3 hirtelen gyorsításba kezdett, majd felemelkedett a levegőbe, és a közeli erdős részben egy 6 méter magas fába csapódott, majd pinballt játszott a többi fa között, míg földet ért.


A Model 3 roncsait kihúzó cég szerint az autó legalább 26 métert repülhetett a levegőben, mielőtt a parkoló melletti mocsaras, sáros részt elérte. Fát végül nem kellett kivágni a roncsok kiemelésekor.

A rettenetes történet okozója most nem az Autopilot volt, állítólag egészségügyi probléma lépett fel a sofőrnél, ezért gyorsított, feltételezések szerint a fék helyett a gázra lépett. A fába csapódásban az autó ugyan tropára ment, de a sofőr csak kisebb sérüléseket szerzett.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Fotó: BLT

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?