Huawei Watch Fit 2 – Egyik szemünk sír, a másik nevet

Bár a Huawei Watch Fit 2 már több tekintetben is a középkategóriát súrolja, nagyon ismerős funkciókat és hiányosságokat vonultat fel. Természetesen ezúttal is korrekt szerkezetet ad a gyártó, ám két hét használat mellett sem sikerült megfejtenünk, mi értelme volt piacra dobni egy olyan terméket, amely alig valamiben különbözik az előző modelltől.

Tagadhatatlan, hogy napjainkban Dunát lehet rekeszteni az okosórákkal, és nagyon nincs könnyű helyzetben az a gyártó, aki ki szeretne tűnni a tömegből. A Huawei igazi öregmotorosnak számít az okosórák piacán, és láthatóan a Google ökoszisztéma hiánya ellenére is igyekszik a maximumomat kihozni az eszközökből, talán épp ezért nem is értjük, mi volt a célja egy olyan termékkel, amely sem funkcióiban, sem dizájnjában nem mutat jóformán semmi újat. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Watch Fit 2 egy jól megtervezett óra, ezt nem lehet tagadni. A lekerekített, 1,74”-es, téglalap alakú AMOLED kijelző az első generációs Watch Fit (itt olvashatsz róla) szinte tökéletes mása, azzal a különbséggel, hogy a kijelző területe 18,6%-kal nagyobb, a képernyő-test aránya pedig 72,2%-os. A kellemesen sportos megjelenésű okosóra ultrakönnyű, mindössze 26 grammot nyom (a műbőr-szíjas változat 30 gramm), lényegében észrevehetetlen a csuklón, ami különösen jól jöhet a választott sportolás közben. Emellett az okosóra 5 ATM besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy úszásra például alkalmas, ám búvárkodáshoz és vízisízéshez már nem ajánlott, ugyanis a nagy sebességű és mély vizet már nem bírja.

Egy ekkora kijelzőn már elég jól lehet babrálni a funkciók között, ráadásul a 336 x 480 pixel felbontásnak hála még szabadtéren és napsütéses időben is jól olvasható, ami elég hasznos egy sportóránál. Az óratesten mindössze egyetlen fizikailag benyomható gomb található, ezzel a főmenübe ugrunk, ahol az órára elérhető alkalmazások kapnak helyet. Van itt minden, mi szem szájnak ingere: stopper, ébresztő hívásnapló, iránytű, időjárás, légzésgyakorlat, stresszmérés, pulzusmérés, alváskövetés, névjegyzék, hívásnapló, és az előző modellel ellentétben az eszközre már közvetlenül zene is másolható. A Huawei egy meglehetősen nagy, 200 darabot számláló csomagot kínál a számlapokból, amelyek között különböző stílusú és megjelenésű, analóg- vagy digitális megoldásokat találni. Az óra kezelése egyébként most is nagyon felhasználóbarát, a működése gyors és megbízható. Mondhatni, hogy élmény használni, persze csak abban az esetben, ha Huawei telefonunk van.

Huawei Watch Fit 2

A többi Huawei-órákhoz hasonlóan a Watch Fit 2 is a gyártó saját operációs rendszerét, a HarmonyOS-t használja. Az óra használatához elengedhetetlen a Huawei-féle Egészség alkalmazás, ezzel pedig az a bökkenő, hogy Huawei-mobil híján a regisztráció és a párosítás bizony igencsak macerás egy folyamat. Az alkalmazást tekintve viszont nem éri szó a ház elejét, ugyanis a Huawei Egészség egy jól felépített app, amely patentül működik, a menük is egyszerűek és logikusak, így nagyon gyorsan bele lehet jönni a használatukba.

Alapvetően az üzemidő terén sem okoz csalódást a Watch Fit 2. A Huawei átlagos felhasználás esetén 10, intenzív igénybevétel mellett pedig 7 napos üzemidőt ígér, ami tapasztalataink szerint nagyjából reális is. Ehhez még némi gyorstöltés is jár: mintegy öt perces töltéssel akár 24 órás üzemidőt is belepumpálhatunk az eszközbe, ami nagyon hasznos tud lenni, ha sietünk valahova, és az utolsó pillanatban vesszük csak észre, hogy lemerült az óránk.

Huawei Watch Fit 2

Mindent egybevetve, a Huawei Watch Fit 2 egy jól működő, átlagos okosóra, ami semmi kirívó tulajdonsággal nem rendelkezik, sem a pozitív, sem pedig a negatív irányba.  Ami miatt viszont csalódott voltam, hogy alig valamivel tud többet az előző modellnél, semmi frissességet és kreativitást nem éreztem a terméken. Amolyan biztonsági játék volt ez a gyártó részéről, ami persze nem baj tekintve, hogy alapvetően mégiscsak egy korrekt felszereltségű okosórát sikerült összehozniuk.

A nálunk járt, Active modellhez jelenleg 56.990 forintért lehet hozzájutni, a drágább, Classic változat pedig 66.990 forintért kapható a magyar piacon. Ez ugyan nem egy rossz ajánlat ezért a tudásért cserébe, viszont nagy csodát senki ne várjon tőle, akkor meg pláne ne, ha a Watch Fitet tervezi lecserélni a Watch Fit 2-re.

[sc name=”facebook” ][/sc]

  • Teljesítmény
  • Innováció
  • Külalak
  • Ár/érték arány
3.9

Összegzés

A Huawei Watch Fit 2-nek lényegében nincs egyetlen olyan tulajdonsága sem, amit ne láttunk már volna más konkurens termékeknél, ugyanakkor egy korrekt középkategóriás óra, ami bizonyos kompromisszumok mellett teljesen jól használható a hétköznapokban.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?