Az Amazon hangasszisztense, Alexa a jövőben akár arra is képes lehet, hogy a felhasználók elhunyt rokonainak hangján szólaljon meg.
A fejlesztésnél már csak az a meghökkentőbb, ahogyan az Amazon a cég éves MARS-konferencián szemléltette az új funkciót. A rendezvényen közzétett videóban az látható, amint egy kislány megkéri Alexát, hogy olvasson fel neki egy mesét elhunyt nagymamája hangján.
A bemutatót vezető Rohit Prasad, az Amazon Alexa AI vezető tudósa szerint a világjárvány idején sokan veszítették el szeretteiket, ezért különösen fontos, hogy a gépi intelligenciát emberi tényezőkkel is felruházzák – írja a The Verge. „Bár a mesterséges intelligencia nem tudja megszüntetni a veszteség fájdalmát, segíthet megőrizni az emlékeket” – mondta Prasad.
Arról egyelőre nem tudni, hogy a bizarr fejlesztés valaha is kereskedelmi forgalomba kerül-e, ám a közösségi médiában már most nagy felháborodást váltott ki, ahogy az ilyen jellegű kísérleti funkciók általában szoktak.
Az Amazon hangasszisztense már most is megosztja az embereket, legutóbb akkor váltott ki megrökönyödést, amikor egy hiba folytán életveszélyes kihívást javasolt egy tívéves gyereknek. Alexa azt mondta a kislánynak, hogy félig dugja be a töltőjét a konnektorba, majd érintse meg egy érmével. A lány szerencsére észnél volt, és nem csinálta meg, amit a hangasszisztens javasolt. Az eset után a cég frissítette Alexát.
[sc name=”facebook” ][/sc]