Elemzők szerint a prémium mobilok piacának már a 62 százalékát birtokolta az idei első negyedévben az Apple.
Nem túl nagy meglepetés, de az Apple továbbra is uralja a prémium mobilok (400 dollárnál drágább) piacát – az idei első negyedévben sem tudott mellette labdába rúgni a Samsung, az Oppo, a Vivo, a Huawei és a Xiaomi. Ráadásul a Counterpoint Research elemzői szerint a szegmensben az Apple piaci részesedése egyetlen év alatt 57 százalékról 62-re emelkedett.
A Samsung második helyen áll, bár rontott, de 16 százalékkal jóval megelőzi a többieket, és a Galaxy S22 Ultra volt a legnépszerűbb prémium androidos mobil az első negyedév során.
A Huawei értelemszerűen jócskán visszaesett, de alapvetően a többi kínai gyártó részesedése is elég alacsony a kategóriában. A mobilok piacán éves szinten 8 százalékkal csökkentek ugyan az eladások, de a prémium kategória tartja magát, minden 10 eladott mobilból 3 prémium kategóriás. A gyártóknak jó hír, hogy még az árak is emelkedtek. Az 1000 dollár fölötti kategória ráadásul 164 százalékos éves keresletnövekedést mutatott – bár az is igaz, hogy mostanra minden igazán jó mobil kerül legalább ennyibe, és nem az embereknek lett több pénze.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Tom’s Guide