Egy kaviccsal gyűlt meg a NASA marsjárójának a baja

Kavics rongálta meg a Perseverance marsjáró fontos, időjárásmérő műszerét. 

A Marson tevékenykedő műszereket már eleve úgy fejlesztik, hogy a szélsőséges marsi időjárással szemben ellenállóak legyenek, ám a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordul, hogy hiba csúszik a gépezetbe. Ezúttal egy erősebb széllökés okozott gondot, pontosabban egy légmozgás által felkapott kavics, ami eltalálta, sőt meg is rongálta a marsjáró Mars Environmental Dynamics Analyzer (MEDA) nevű rendszerét.

A MEDA két szélérzékelőt tartalmaz, melyek sebességet és irányt mérnek, valamint számos egyéb érzékelő is van rajtuk, amelyek a páratartalmat, sugárzást és a levegő hőmérsékletét vizsgálják – írja a Space. A találat ugyan nem tette tönkre a teljes rendszert, ám a szenzorok érzékenysége lecsökkent, így a marjáró kevésbé képes mérni a szelet. Rodriguez Manfredi, a madridi Spanyol Asztrobiológiai Központ tudósa azt mondta, hogy korábbi küldetések során szerzett tapasztalatok alapján nem számítottak ilyen erős szélre és ennyi szálló anyagra a Marson.

A Perseverance 2020 júliusban indult útnak a Földről, és tavaly februárban landolt a Jezero-kráter fenekén, kis társával, az Ingenuity helikopterrel együtt. A rover feladata, hogy az égitest geológiájának és klímatörténetének vizsgálatával bizonyítékot találjon arra, hogy létezett élet a vörös bolygón. Kutatók szerint a Jezero-kráterben több milliárd évvel ezelőtt egy tó lehetett, melyet a környékbeli folyók tápláltak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?