Egymillió kamuprofilt töröl naponta a Twitter

A Twitter vezetői azt állítják, hogy naponta megközelítőleg 1 millió kamuprofilt távolítanak el a közösségi oldalról.

A hamis közösségi média fiókok évek óta problémát jelentenek a Twitteren, az utóbbi időben pedig különösen előtérbe került ez a probléma, ugyanis Elon Musk, a világ leggazdagabb embere aggodalmát fejezte ki a platformon működő spam botok miatt. A Tesla és a SpaceX vezetője még májusban közölte, hogy függeszti az üzletet a Twitter megvásárlására vonatkozóan, mindaddig ameddig a vállalat elérhetővé nem teszi azokat a számításokat, amelyek alapján azt állították: a napi aktív felhasználói bázis kevesebb mint 5 százalékát teszik ki a spam vagy kamu profilok.


Az előző hét folyamán tartott konferenciabeszélgetés során kiderült, hogy körülbelül napi egymillió spamfiókot távolítanak el a platformról, valamint a cég vezetősége megerősítette: az álprofilok száma messze 5% alatt van. Megjegyezték továbbá, hogy nem minden automatizált fiók rosszindulatú bot, akadnak köztük olyan profilok is, amelyek híreket, egészségüggyel vagy időjárással kapcsolatos információkat terjesztenek.

Elon Musk időközben elállt a 44 milliárd dolláros üzlettől, a Twitter pedig felfogadott egy menő New York-i ügyvédirodát, hogy képviselje őket a milliárdos elleni közelgő perben.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?