A Meta nevű művészeti installációkkal foglalkozó cég beperli a Metát, amiért az Metának nevezte el magát. 

A META (vagy Meta.is) nevű művészeti cég kedden bejelentette, hogy bepereli a Metát, azt állítva, hogy a Facebook névváltoztatása sérti a cégük márkanevét. „2021. október 28-án a Facebook lefoglalta a META védjegyünket és nevünket, amelyet több mint tizenkét éven keresztül építettünk vérünkkel, verejtékünkkel és könnyeinkkel” – áll a cég közleményében. Most, miután nyolc hónapig sikertelenül próbáltunk jóhiszeműen tárgyalni a Facebookkal, nem maradt más választásunk, mint hogy pert indítsunk ellenük.”

A cég legnagyobb problémája, hogy a Meta név nagyon megnehezíti számukra az áruk és szolgáltatások értékesítését, mivel a fogyasztók könnyen kapcsolatba hozhatják a botrányokban bővelkedő óriásvállalattal.

Tavaly októberben Francis Haugen, a Facebook korábbi termékmenedzsere több tucat belső dokumentumot szivárogtatott ki a Zuckerberg-féle vállalatról, ezzel elindítva egy lavinát, amely jelentősen csökkentette az egyébként is megosztó közösségi médiavállalat ázsióját. A Facebook azzal az indokkal változtatott nevet tavaly októberben, hogy erősítsék a cég legújabb projektét, a metaverzumot.

Korábban egy számítógépekkel foglalkozó Meta PC nevű vállalkozás is jelezte, hogy problémás a Facebook új neve, ám nagylelkűen azt mondták, hogy 20 millió dollár fejében hajlandóak átadni nekik a Meta nevet.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!