Mark Zuckerberg, a Meta vezérének meghallgatása akár 6 órán keresztül is folyhat majd, ha a bizottság úgy ítéli meg, hogy erre szükség van.
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója beleegyezett, hogy megjelenjen a Facebook Cambridge Analytica adatszivárgás miatt indított per meghallgatásán. A jelenlegi COO Sheryl Sandberg, aki ősszel távozik a Metától, szintén a bizottság elé lett citálva. Zuckerberget legfeljebb 6 órán, Sandberget pedig 5 órán keresztül faggathatják majd szeptemberben – derül ki a Kalifornia északi kerületi bíróság San Franciscó-i részlegének keddi beadványából. Javier Olivan, a Meta növekedési igazgatója, aki Sandberg távozása után veszi át a COO pozíciót, 3 órán keresztül lesz meghallgatva. Az esemény zárt körben zajlik majd, és semmi nem utal arra, hogy esetleg valójában egy tárgyalás tanúiként mennének oda.
Az egész egyébként egy 2018-as kaliforniai csoportos keresettel indult, amely a felhasználói adatokkal való visszaélés miatt került terítékre. Karl Racine washingtoni főügyész 2018-ban szintén beperelte a Facebookot a cég adatkezelési gyakorlata miatt, miután kiderült, hogy egy 2015-ös adatbetörés során 87 millió amerikai Facebook-felhasználó személyes adatai kerültek nyilvánosságra. A Donald Trump elnökválasztási kampányával kapcsolatban álló Cambridge Analytica kutatói pedig a 2016-os elnökválasztás során élhettek vissza adatokkal. 2019-ben a Meta (akkor még Facebook néven) „példátlan” 5 milliárd dolláros egyezséget kötött az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal az adatvédelmi incidens miatt. A jelenlegi meghallgatással kapcsolatban a Meta nem kívánt nyilatkozni.
[sc name=”facebook” ][/sc]