Az Ingenuity minihelikopter sikerén felbuzdulva a NASA két új repülő szerkezetet küld hamarosan a vörös bolygóra. 

Az Ingenuity helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg tavaly februárban a Marsra azzal a céllal, hogy kiderítse, a hasonló szerkezetű robotok képesek-e ellátni a megbízásukat az idegen bolygón. A mindössze 1,8 kilogramm súlyú helikopter messze túlszárnyalta magát: előzetesen mindössze 4-5 repüléssel számoltak a tudósok, ám a marsjáróhoz tartozó kis szerkezet már a 29. felemelkedésén is túl van – írja az AP. Az Ingenuity azért is bír különös jelentőséggel, mert ez az első olyan űreszköz az emberiség történetében, amellyel irányított repülést hajtottak végre egy idegen bolygón.

Az Ingenuity eredményességét látva a NASA úgy döntött, hogy két újabb minihelikoptert küld a Marsra, amelyek elsődleges feladata a korábban összegyűjtött talaj- és kőzetminták Földre szállítása lesz. Az űrhivatal terve szerint a marsi mintákat úgy lenne a legolcsóbb és a legegyszerűbb elszállítani, ha a Perseverance és a minihelikopterek elvinnék azokat egy rakétához, amely később elszállítaná az emberekhez.

A Perseverance marsjáró eddig 11 mintát gyűjtött össze, de a tudósok további fúrásokat  terveznek. A mintákban olyan jeleket keresnek a kutatók, amelyek az egykori marsi életre utalhatnak.

Ingenuity minihelikopter
A NASA/ESA Mars Sample Return nevű küldetés a 2033-as érkezést tűzte ki célul a minták el (Fotó: NASA)

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!