Immár egy John Deere traktor kijelzőjén is vérengzhetünk a DOOM-mal

Habár hiánypótlónak nem, de figyelemreméltónak igenis nevezhető az, hogy egy John Deere traktor segítségével irthatjuk a pokoli teremtményeket. 

A DOOM esetében mindenképpen elmondható, hogy szinte már mindenen futtatták, aminek kijelzője van, legyen az számológép, vagy ébresztőóra. Most pedig itt egy újabb érdekesség vele kapcsolatban, ami lehetne az is, hogy ezúttal egy otthoni időjárásállomás ad helyt a játék futtatásának, de nem. Most a mezőgazdasági jelleg dominál azzal, hogy nem máson, mint egy John Deere traktor kijelzőjén láthatjuk a legendás játék véres pillanatait.

Mindezt a DEF CON konferencián mutatta meg egy Sick Code nevű felhasználó, bár hozzá kell tenni, magának a konkrét ténynek, hogy ilyenen is fut, nincs túl nagy gyakorlati haszna. Ugyanakkor „szakmai” jelentősége mindenképpen van, hiszen ahhoz, hogy a DOOM egy traktor kijelzőjén is megmutassa magát, ahhoz először fel kellett törni az erőgép rendszerét. Ezzel a DOOM traktor moddal egy valódi traktoron lehet játszani, és a ‘Sick Codes’ reméli, hogy ez a teljesítmény hozzájárul a növekvő nyílt forráskódú traktor modding mozgalomhoz. Ez az egész projekt valójában a „javításhoz való jog” kampány részeként indult, amely az elektronikai beállítások fogyasztói ellenőrzését szorgalmazza. Végezetül tegyük hozzá, a játékban megjelenő traktor „fegyver” a láncfűrész helyére került, és hatásmechanizmusa azzal teljes mértékben megegyező. Közelről abszolút halálos.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?