Mesterséges intelligenciával spórolnak energiát a Samsung háztartási gépei

A dél-koreai Samsung a Berlinben zajló IFA technológiai kiállításon ismertette a fenntartható otthonok megteremtésére vonatkozó elképzeléseit. 

Szerencsére a háztartások egyre nagyobb részében kap hangsúlyt a fenntarthatóság, a jelenlegi energiaválság miatt pedig talán minden korábbinál égetőbbé vált a kérdés. Az egyéni erőfeszítések mellett a kereskedőknek és a gyártóknak is nagyon fontos szerep jut, nem mindegy ugyanis, hogy a háztartási gépek mekkora energiafelhasználással működnek. A Samsung a most zajló IFA 2022 kiállításon beszélt fenntartható otthonokra vonatkozó törekvéseiről, melyek közül az egyik a mesterséges intelligencia által vezérelt energiatakarékos üzemmód, amelynek segítségével maximalizálható az energiamegtakarítás. A mosógépek esetében ez például azt jelenti, hogy optimalizálhatók a mosási ciklusok, míg más, kiegészítő funkció segítségével pedig hideg mosás esetén akár 70%-kal csökkenthető az energiafelhasználást, miközben erőteljes tisztítást biztosít.

A Samsung hűtőszekrények az energiatakarékos üzemmóddal maguktól szabályozzák a hőmérsékletet az ajtónyitási szokások, valamint a kompresszor fordulatszám alapján, amivel akár 10%-kal csökkenthetik az energiafogyasztást. További eszközök esetében is jelentős energiamegtakarítás tapasztalható a vállalat szerint : a levegő-víz hőszivattyús fűtési rendszerek 40%-kal, a szárítógépek 20%-kal, míg a lakossági légkondicionálók szintén 20%-kal csökkenthetik a fogyasztást éves szinten. A jövőben egyébként olyan mosógépek bevezetését is tervezi a cég, amelyek képesek lehetnek majd a mosásból származó mikroműanyag-szennyezést akár 54%-kal csökkenteni.

Érdemes megemlíteni a Samsung Bespoke termékcsaládra jellemző kialakítást, melynek tagjai  a változtatható design elemekkel rendelkeznek, így bármikor könnyedén megújíthatóak a készülékek, hogy azok megfeleljenek az aktuális igényeknek. A fenntartható háztartást szolgálja emellett, hogy a vállalat az eddigi leghosszabb időre, 20 évre szóló garanciát vállal digitális inverter motorjaira és kompresszoraira.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?