Nem győzünk beszámolni, hogy az űrkutatási hivatal újra és újra elhalasztja a Holdat célzó Artemis-küldetést.
Sokadik alkalommal csúsztatja el a NASA az Artemis-1 rakéta kilövését, melyre az eredeti tervek szerint még augusztus végén került volna sor. Akkor azért kellett elhalasztani a rajtot, mert időjárásbeli problémák és a Space Launch System (SLS) rakétánál felmerült műszaki gondok nehezítették a helyzetet. A legutóbbi információk szerint október 4-én indult volna útnak a rakéta, a NASA azonban most hivatalosan is bejelentette, hogy leghamarabb novemberben kerülhet sor az Artemis-1 kilövésére.
Egészen pontosan november 12. és november 27. között szeretné megvalósítani a rajtot az űrkutatási hivatal, az elkövetkező időszakban pedig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minden további teendőt felmérjenek, és ezek tudatában kijelöljenek egy konkrét indítási dátumot.
A legutóbbi alkalommal az Ian nevű trópusi hurrikán miatt kellett elhalasztani a rajtot, még az indítóállásáról is elszállították a rakétát az összeszerelő-állásához, hogy sértetlenül átvészelje a Floridában tomboló vihart. Ennek következtében októberben már nem lesz lehetőség elindítani a következő rajtot, csak november közepén futnak neki újra a dolognak.
Az Artemis-program legfőbb célja, hogy az Egyesült Államok újra embert küldjön a Holdra. Ennek első fázisa az Artemis-1, melynek alkalmával az SLS óriásrakéta a legénység nélküli Orion űrkapszulával megkerüli a Holdat.
[sc name=”facebook” ][/sc]