Elon Musk egy kérdésre válaszolva kijelentette: azt tanácsolná fiatal önmagának, hogy álljon meg, és szagoljon meg pár rózsát. 

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója sok érdekességet mondott a legutóbbi AI Day rendezvényen, persze a figyelem leginkább a humanoid robotra és a túlzó, nagy ígéretekre irányul. Egy kérdező azonban feltett egy másik érdekes kérdést is az 51 éves Musknak: mit üzenne a fiatal önmagának?

A világ leggazdagabb embere csendben állt és gondolkozott a kérdés hatására, majd arról beszélt, hogy a fiatal önmagának azt javasolná, hogy legyen okos emberek között és olvasson sok könyvet. De hozzátette: ő éppen ezt tette fiatalként.

Musk ezután elmondta azt is, hogy a 20-as éveiben járó önmagának azt üzenné: csak álljon meg, és szagolja meg néha a rózsákat, az jó ötlet lenne.

Hozzátette, hogy évekkel korábban egy korai SpaceX-rakétát fejlesztettek egy gyönyörű szigetek, mégsem állt meg, hogy élvezze a környezetét. Pedig elmondása szerint innia kellett volna valamit a strandon, az jó lett volna.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!