Tim Cook szerint akár még jó is lehet a metaverzum, de azt felejtsük el, hogy itt éljük le az egész életünket. 

A Meta óriáscég első embere, Mark Zuckerberg tavaly ősszel valódi divathullámot indított el a metaverzummal, a közösségi-óriás után a vállalatok sorra fejezték ki érdeklődésüket az ötlet iránt, a Microsofttól a Nubián át a Qualcommig, a listát pedig még hosszan sorolhatnánk. Csakhogy egyre inkább úgy tűnk, hogy az elképzelt virtuális világnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Ha a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is tömörítő Meta nem egy újabb adatbotrány miatt kerül reflektorfénybe, akkor a sokat hallott metaverzum projekt kapcsán emlegetik fel, amely biztosan nem ott tart, ahol Zuckerberg szeretné. Bár a virtuális valóságra épülő ötlet már önmagában is rengeteg problémát vet fel (például, hogy ki a fene akarna a virtuális valóságban találkozni a barátaival, ha ugyanezt a valóságban is megteheti), a metaverzum központi platformja, a Horizon Worlds is nagyon gyerekcipőben jár, augusztusban még egy mém is született belőle a kritikán aluli grafika miatt.

Most Tim Cook, az Apple vezérigazgatója fejtette ki véleményét Zuckerberg álomprojektjéről, igaz, név szerint nem említette a Meta nagyfőnökét, de az utalások egyértelműek. Cook egyáltalán nem biztos abban, hogy az átlagemberek tudják, hogy mi is az a metaverzum, és ahogy fogalmaz: „Ez olyan dolog, amiben igazán el lehet merülni. És ha helyesen használjuk, jó is lehet. De nem hiszem, hogy így akarnád leélni az egész életed. A VR meghatározott időszakokra szól, és nem az emberi interakció legjobb módja. Nem vagyok ellene, de én így látom“.

És, hogy mi lenne a metaverzum, ha egyszer elkészülne? Egy online világ, ahol a felhasználók virtuálisan dolgozhatnak, beszélgethetnek, játszhatnak virtuálisvalóság-headsettel a fejükön.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!