Így nézhetne ki a Birmingham bandája videojátékként

A Birmingham bandája egy olyan sorozat, ami simán megérdemelne valami normális játékadaptációt. Például így. 

Aki ismeri a videojátékok és a filmek viszonyát, az tudja, hogy nem feltétlen vannak kibékülve egymással. Ha olyat hallunk, hogy egy játékból mozi és vice versa készül, már húzhatjuk a szánkat. Elég csupán a Rambóra, vagy éppen a Street Fighterre gondolni, igaz, utóbbi a filmes mivoltában kevésbé volt fájó. Ellenben ha az Uwe Boll nevű – már szerencsére visszavonult – rendezőre gondolunk, tudjuk, mit jelent egy remek videojátékot filmként megerőszakolni. Most azonban nem ilyesmiről van szó, hiszen a Birmingham bandája című sorozatból nem lesz játék, csupán szorgos emberkék készítettek belőle egy előzetest, mintha lenne.

Azért, hogy láthassuk, az Unreal Engine 5 segítségével milyen látvány és hangulat fogadna minket. Ez nagyjából annyit tesz, hogy megtekinthetjük, amint Tommy Shelby végigsétál Birmingham Little Italy negyedén, a kornak megfelelő képi elemek között. A TeaserPlay alkotása ugyanakkor szépen megmutatja, hogy az UE 5 mire képes, és azt gondoljuk, valójában jól is esne a Netflixen eredeti címével Peaky Blinders-ként futó sorozat megjátékosítása. Egy jó nyílt világú, számos lehetőséget tartalmazó AAA-kategóriás terméket amúgy is megérdemelne a sorozat. De csak ilyet, és nem valami hibáktól hemzsegő fércművet, amihez nulladik napi javítás érkezik 30 GB-ban. Ami pedig magát a sorozatot illeti, egy brit történelmi drámát kell elképzelni, ami a Peaky Blinders néven elhíresült bűnbanda történetét dolgozza fel.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?