Ezúttal két galaxisról készített részletgazdag felvételt az Edwin Hubble huszadik századi csillagászról elnevezett űrtávcső.
A James Webb fellövése óta hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Hubble űrtávcsőről, pedig a Nép távcsővnének is nevezett teleszkóp számos lélegzetelállító képet készített már a világegyetemről, sőt készít ma is. A mostani felvételen az Arp-Madore 608-333 néven ismert galaxisok szerepelnek, amelyek kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra. A NASA megjegyzi, hogy bár a galaxisok nyugodtnak és zavartalannak tűnnek, valójában mindketten torzítják a másikat gravitációs hatásuknak köszönhetően.
A kölcsönható, vagy másnéven ütköző galaxis olyan galaxis, melyre egy másik galaxis gravitációja gyakorol hatást, annak következtében, hogy közel kerül hozzá.

A most lencsevégre kapott galaxisokat a NASA és az ESA által pillanatfelvételnek nevezett időszakban készítette a Hubble, ami tulajdonképpen az az időintervallum, amikor a teleszkóp épp nem konkrét célpontokat figyel. Az amerikai űrügynökség szerint a pillanatfelvételekkel nemcsak gyönyörű képeket lehet készíteni, de lehetővé teszik a csillagászok számára, hogy a lehető legtöbb adatot gyűjtsék össze a Hubble segítségével.
A Hubble Űrteleszkópot 1990 áprilisában indították útnak a Kennedy Űrközpontból, az első képet 1990 májusában készítette az NGC 3532 nyílthalmazról. A világhírű űreszköz az emberiség első, talán legfontosabb vívmánya volt az igen távoli világűr megfigyelésére, mellyel a világegyetem történetétbe nyerhettek betekintést.
[sc name=”facebook” ][/sc]