Elon Musk meggondolta magát, mégis „ingyen és bérmentve” biztosítja a Starlink műholdas internetet a háborúban álló Ukrajna számára. 

Amint arról több portál is beszámolt, Elon Musk, a SpaceX vezetője levélben fordult a Pentagonhoz azzal, hogy nem biztos, hogy a jövőben finanszírozni tudja a Starlink szolgáltatást Ukrajna számára, mivel ahogy fogalmazott: „A cég nincs abban a helyzetben, hogy további terminálokat adományozzon, vagy finanszírozza a meglévőeket“. Eddig nagyjából 20 000 Starlink műhold egységet adományozott a SpaceX, és ahogy Musk egyik tweetjében írta „a művelet 80 millió dollárjába került a cégnek és az év végére ez meghaladja a 100 millió dollárt”.

A CNN birtokába jutott, szeptemberi keltezésű levélben Musk azt kérte, hogy a Pentagon vegye át a Starlink finanszírozását. „A SpaceX rettenetesen nehéz döntések előtt áll. Nem hiszem, hogy megvannak a pénzügyi képességeik arra, hogy további terminálokat vagy szolgáltatást nyújtsanak, ahogyan azt Zaluzsnyij tábornok kérte” – olvasható a levélben.

Most azonban éles fordulat állt be az ügyben, Musk ugyanis meggondolta magát: jó szokásához híven a Twitteren jelentette be, hogy mégis szándékában áll finanszírozni a Starlink-szolgáltatást. „A francba is… bár a Starlink továbbra is veszteséges, miközben más cégek dollármilliókat kapnak adófizetői pénzekből, mi továbbra is ingyen segítjük az ukrán kormányt” – írta bejegyzésében. 

A szilícium-völgyi üzletember a háború kitörése után nem sokkal aktiválta a Starlink-szolgáltatást Ukrajnában, miután Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes a Twitteren segítséget kért tőle az akadozó ukrán internet miatt. Ugyan Musk előszeretettel hivatkozik adományként az ukrajnai Starlinkre, már áprilisban bebizonyosodott, hogy nem ingyen tette mindezt, a Starlinket birtokló SpaceX ugyanis mintegy 3 millió dollárt kapott az amerikai adófizetők pénzéből, amiért Ukrajnában is bekapcsolta a műholdas internetet, és elszállította az ehhez szükséges eszközöket az országba. Musk mostani bejegyzése láttán több ukrán állampolgár is felszólalt a Twitteren, mondván, hogy a saját pénzükből fizették ki a Starlink használatához szükséges antennákat, és a szolgáltatás használatáért is ugyanannyit fizetnek, mint más európai előfizetők.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!