Miután a Twitter zárolta fiókját, a Parler nevű, szélsőjobboldali körökben is népszerű közösségi oldal megvásárlása mellett döntött Kanye West.
Az amerikai rappert egy antiszemita posztot követően tiltották ki a Twitter felületéről, de nemrégiben az Instagram is fellépett ellenne, miután West azt sugallta, hogy Sean Combs-t (korábban: Puff Daddy, P. Diddy) zsidók tartják az ellenőrzésük alatt. Most a Parler nevű közösségi oldal került képbe az újabban Ye néven utó zenész kapcsán, aki a hírek szerint még az idén megvásárolhatja a jobboldali szellemiségű felületet.
„Egy olyan világban, ahol a konzervatív vélemények ellentmondásosnak számítanak, meg kell győződnünk arról, hogy jogunk van szabadon véleményt nyilvánítani” – mondta West.
A 2018-ban alapított Parler a szólásszabadság utolsó bástyájaként aposztrofálja magát. A szolgáltatást tavaly a Google és az Apple is eltávolította az alkalmazáskínálatából, kiemelve, hogy az oldal nem tesz eleget az erőszakra buzdító, valamint a tudományos konszenzussal szembemenő bejegyzések terjedése ellen. A szóban forgó felületen például olyan posztok s terjedhettek gond nélkül, amelyek szerint az intravénásan befecskendezett gyümölcslé véd a koronavírus-járvány terjedése ellen. Sajtóhírek szerint a 2021. január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat előidézők egy része is a Parler-n keresztül kommunikált.
Az egykori amerikai elnök, Donald Tump lelkes támogatójának számító rapper a minap „White Lives Matter” („A fehér életek számítanak„) feliratú pólóban jelent meg a párizsi divathéten, amely miatt az Adidas úgy döntött, felülvizsgálja a zenésszel kötött partnerséget.
[sc name=”facebook” ][/sc]