Miközben valóságos szabadesésbe kezdtek a Meta részvényei, Mark Zuckerberg még mindig szilárdan hiszi, hogy hamarosan mindannyian egy nagy metaverzumban fogunk dolgozni és szórakozni.
Mintegy 20 százalékot zuhantak a Meta részvényei azt követően, hogy az óriásvállalat közzétette harmadik negyedéves jelentését – írt erről az Insider. Mark Zuckerberget azonban még ez sem tántoríthatja el a metaverzum ötletétől: „Már átéltünk néhány ilyen ciklust, és eléggé biztos vagyok benne, hogy jó irányba halad a dolog” – mondta Zuckerberg az elemzőkkel folytatott beszélgetése során. Elismerte, hogy a bevételek tekintetében elmarad a Meta a vártaktól, de úgy véli, hogy jövőre a vállalat újra bevételnövekedést fog produkálni.
A Meta mostanság igen gyengén teljesít, amely nagyrészt annak köszönhető, hogy Zuckerberg úgy döntött, megduplázza a metaverzumba ölt pénzeket. A vállalat nettó bevétele megdöbbentő mértékben, mintegy 52 százalékkal csökkent az előző évhez képest, de Zuckerberg továbbra is dollármilliárdokban mérhető összeget tolna bele a virtuális világ fejlesztésébe.
A Meta vezérigazgatója tavaly ősszel lengette be a metaverzum ötletét, a rá következő hónapokban pedig még a csapból is ez folyt, ha az internet jövője került szóba. Most, közel egy évvel a bejelentés után nem fest valami fényesen a projekt: a részvények bezuhantak, a befektetők idegesek, ráadásul a friss hírek szerint a metaverzum-felhasználók nagy részének egy hónap is elég a virtuális felületből.
[sc name=”facebook” ][/sc]