A NASA mérnökei aszteroida-szimulációt végeztek, amely nem túl pozitív végeredménnyel zárult: az aszteroida becsapódott, az emberiség elpusztult. 

Egy nagyobb aszteroida becsapódása távoli veszélynek tűnik, ám a kutatók óva intenek a probléma elbagatellizálásától, ugyanis nem minden aszteroidát lehet időben észlelni, egy Földbe csapódó űrkőzet pedig mondanunk sem kell, milyen következményekkel járhat. A NASA most egy asztali szimuláció keretében kereste a választ arra, fel van-e készülve az emberiség egy világvégével fenyegető aszteroida elhárítására. A válasz: nem.

A Planetary Defense Tabletop Exercise nevű szimuláció alkalmával témához értő tudósokat ültettek egy asztalhoz, akiknek közösen, időre kellett kitalálniuk, hogyan kerüljék el a Föld felé aszteroida becsapódását. Bár a résztvevők tisztában voltak az aszteroida méretével, illetve folyamatosan tájékoztatták őket a becsapódás valószínűségéről és arról, merre tart pontosan az űrkőzet, a tudósoknak nem sikerült megakadályozni a becsapódást.

Ugyan a szimuláció siralmas végeredménnyel zárult, a múlt hónapban minden korábbinál közelebb kerültünk ahhoz, hogy esélyünk legyen kivédeni egy, a bolygó felé száguldó aszteroidát. A NASA szeptemberben sikeresen nekivezette a DART űrszondát a Dimorphos nevű aszteroidának, ami azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ez volt az első alkalom, hogy élesben tesztelték, hogy el tudnánk-e téríteni egy Földet fenyegető aszteroidát. A NASA akkor úgy nyilatkozott, hogy a sikeres küldetéssel egy új korszak kezdődött az emberiség történetében, egy olyan korszak, amelyben már megvan a megfelelő eszközünk ahhoz, hogy megvédjük magunkat egy gyilkos aszteroidától.

A valódi helyzeteket persze nagyon nehéz szimulálni, a Netflixen decemberben bemutatott Ne nézz fel! óta pedig biztosan tudjuk, hogy az emberi hülyeség jóval veszélyesebb egy gyilkos üstökösnél

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!